Útvesztő Podcast
Avsnitt

TurnOver Dr. Arany Mihállyal, avagy újságíróból gimnáziumi tanár

Dela

Ismét TurnOver adással jelentkezik az Útvesztő csapata!

Ebben az epizódban Dr. Arany Mihály György tanár úr volt a vendégünk, aki egyetemi évei alatt (majd diplomásként az első pár évében) újságíróként, manapság pedig gimnáziumi tanárként éli mindennapjait.

Elmondása szerint meglehetősen korán jelentkezett nála az oktatás iránti vágy, majd német-média szakpárjának köszönhetően meg is valósította korábbi elképzeléseit.

Adásunk rengeteg témát érint, kezdve ott, hogy miért hagyta ott az újságírást, folytatva azzal, hogy már tanár évei alatt milyen doktorátust szerzett, egészen addig, hogy mit is jelent számára a média, illetve a német nyelv oktatása.

Csakúgy, mint korábbi vendégeink, ő is egy szándékkal érkezett hozzánk, mégpedig, hogy KITALÁLJUNK EBBŐL AZ ÚTVESZTŐBŐL!

Podden och tillhörande omslagsbild på den här sidan tillhör Bagdi Gyula, Dékány Márk, Miskolczi Tamás. Innehållet i podden är skapat av Bagdi Gyula, Dékány Márk, Miskolczi Tamás och inte av, eller tillsammans med, Poddtoppen.