Ebben az epizódban Petrával arról beszélgetünk, mit jelent egyáltalán boldognak lenni, és miért töltünk olyan sok időt azzal, hogy pénztől, párkapcsolattól, munkától vagy egy következő nagy céltól várjuk azt az érzést, amit valójában egyik sem tud helyettünk megadni.

Mesélek arról, hogyan változott az évek alatt az is, amit én „nagy életnek” vagy boldogságnak gondoltam, miért adott régen elképesztő örömöt egy weboldal vagy egy Facebook-event összerakása, amitől ma valószínűleg öt perc alatt falnak mennék, és hogyan ismertem fel mostanában újra azt, hogy néha nem az életeddel van baj, egyszerűen már nem igaz neked az, amit eddig választottál.

Szóba kerül az is, miért lehet a boldogtalanság egy jel arra, hogy kinőttél valamit, hogyan tanuljuk meg már egészen fiatalon lecsavarni az örömünket, és mi történt velem abban a pillanatban, amikor hosszú hónapok halogatása után végre lefoglaltam azt a mexikói utat, amiről már régóta tudtam, hogy választanom kellene.

És valahol a beszélgetés végére oda jutunk, hogy talán nem is olyan bonyolult ez az egész: lehet, hogy azért jöttünk ide, hogy jól érezzük magunkat, válasszuk azt, ami nekünk igaz, és közben létrehozzunk valamit, ami előttünk még nem létezett. 💫

Jó hallgatást! 🤍

Köszönjük, hogy itt vagy velünk! 😎 Pár dolog, ami még érdekes lehet neked:

📚 Könyvek: https://nikolett.com/hu/konyvek/
🎁
Ingyenes tartalmak:https://nikolett.com/hu/start/
📲 NIKOLETT APP: https://nikolett.com/hu/app/
💎
Briliáns tagság: https://nikolett.com/hu/brilians-tagsag/
Élő események: https://nikolett.com/hu/naptar/

Kövess bennünket Facebookon és Instagramon is! 🙌

ℹ️ Jogi információk:
„A Nikolett.com Podcast keretében elérhetővé tett minden tartalom a Lettin’Go Academy Kft. szellemi tulajdona, így azok szerzői jogi védelem alatt állnak. A közzétett podcastok bármely elemének engedély nélküli felhasználása, így különösen, de nem kizárólagosan másolása, módosítása vagy újbóli közzététele – a Lettin’Go Academy Kft. kifejezetten erre irányuló írásbeli felhasználási engedélye nélkül – polgári jogi és büntetőjogi felelősséget von maga után.

A szerzői jogi védelem megsértése esetén, ideértve a közzétett podcastok rés...

Podden och tillhörande omslagsbild på den här sidan tillhör Nikolett.com. Innehållet i podden är skapat av Nikolett.com och inte av, eller tillsammans med, Poddtoppen.