Portfolio Checklist
Avsnitt

Visszaszólnak a magyar cégek: tényleg senki nem számított a 360-as euróra?

Dela

Nagyot szólt hétfői műsorunk, amiben Beke Károllyal, a Portfolio makroelemzőjével arról beszélgettünk, hogy sok magyar vállalat -a figyelmeztetések ellenére - talán túl sokáig bízott a gyenge forintban, és nem készült fel egy ilyen árfolyamfordulatra, azaz a 360 alatti szintekre. A konklúzió az volt, hogy a cégek talán túlságosan is belekényelmesedtek a forint gyengülő trendjébe, és hiába voltak már jelek az elmúlt egy-két évben, nem terveztek kellően óvatosan, és nem számítottak ilyen erős forintra 2026-ban.

 Most a másik nézőpontból, a cégek oldaláról folytattuk a sztorit Nagy Dániellel, egy magyar középvállalat, a Component Group ügyvezetőjével vizsgáltuk meg, hogy tudják kimozogni a magyar vállalatok ezt a helyzetet.




A folytatásban arról volt szó, hogy Magyarországon ismét megjelent az afrikai sertéspestis, ezért egy szabolcsi telepen mintegy 3 ezer sertés leölését kezdték meg. A hatóságok járványügyi nyomozást folytatnak, hogy kiderítsék, honnan érkezett a vírus, illetve hová kerülhettek állatok a fertőzött telepről. Az ügy különösen jelentős, mert a sertéstenyésztés és a húsipar a magyar agrárium kiemelt ágazata – Veres Virág Cintia, az Agrárszektor szerkesztője szorosan követi a témát, őt kérdeztük a fejleményekről.

Főbb részek:

  • Intro – (00:00)
  • Forintárfolyam és a magyar cégek – (02:49)
  • Sertéspestis – (15:53)
  • Tőkepiaci kitekintő – (24:33)

Kép forrása: Portfolio

See omnystudio.com/listener for privacy information.

Podden och tillhörande omslagsbild på den här sidan tillhör Portfolio. Innehållet i podden är skapat av Portfolio och inte av, eller tillsammans med, Poddtoppen.