Sláger FM
Avsnitt

Sláger Kult | Bódis Réka és Veszelinov Annamária | A koncert, amelyen vízen lebeg a közönség – Íme a hangutazás, amelyhez fürdőruha sem szükséges | Aki kérdez: S. Miller András

Dela

Bódis Réka és Veszelinov Annamária a Mind Body Spirit lebegő hangtálfürdő élményprogram megálmodói és hangterapeutái, akikkel – egyebek közt – a július 25-i budaörsi hangutazásról beszélgetünk. Képzeljék el, hogy vastag matracon lebegnek a medencében, miközben hangtálak és a handpan hangja tölti be a teret, a parton gyertyák égnek, fölöttük pedig lassan besötétedik az ég. A Budaörsi Városi Uszodában egyórás koncert várja majd a vendégeket, akik kényelmes utcai ruhában érkezhetnek, a csapat pedig mindenkit biztonságosan elhelyez a vízen úszó matracokon. Réka és Annamária a ma esti műsorban felidézik majd, hogyan indult el a program a Dél-Alföldön, és miként szerzett néhány hónap alatt visszatérő közönséget. Réka tizenöt éve találkozott először a hangutazással, később a handpan szerelmese lett, Annamáriát pedig gyerekkora óta erős kapcsolat fűzi a vízhez, hiszen versenyszerűen búvárúszott. Ebből a két személyes útból született meg a közös élményprogram. Arról is mesélnek majd, mi történik azon az estén, amikor a telefonok a táskában maradnak, a vendégek pedig egy órára átadják magukat a víznek és a hangoknak. A városi embernek a nagy rohanás közepette úgy kell ez a töltődés, mint egy falat kenyér. A program végén hűsítő, beszélgetés és ismerkedés várja őket, így az egyéni pihenésből közösségi találkozás is születhet.

A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora

Podden och tillhörande omslagsbild på den här sidan tillhör Sláger FM. Innehållet i podden är skapat av Sláger FM och inte av, eller tillsammans med, Poddtoppen.