Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma.Élj a Lélek szerint:Lásd meg Isten dicsőségét!Paróczi Zsolt szolgálatamiklosibaptista.huApCsel 7,1-4;51-60Apostolok cselekedetei 7,1-41 A főpap megkérdezte: "Valóban így van ez?"2 Ő erre így szólt: "Atyámfiai, férfiak és atyák, halljátok! A dicsőség Istene megjelent a mi atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban,3 és ezt mondta neki: Menj ki földedről és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet mutatok neked.4 Ekkor kiment a káldeusok földjéről, és letelepedett Háránban. Miután pedig meghalt az apja, Isten áttelepítette őt onnan erre a földre, amelyen ti most laktok.51 Ti kemény nyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is.52 A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét. Most pedig az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti,53 akik bár angyalok közvetítésével kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg."Istvánt megkövezik54 Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene.55 Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette a tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint az Isten jobbja felől áll.56 Ekkor így szólt: "Íme, látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll."57 Erre hangosan kiáltoztak, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak;58 azután kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig felsőruháikat egy Saul nevű ifjú lába elé tették le.59 Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: "Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!"60 Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: "Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!" És amikor ezt mondta, meghalt.#istentisztelet #biblia

Podden och tillhörande omslagsbild på den här sidan tillhör Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet. Innehållet i podden är skapat av Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet och inte av, eller tillsammans med, Poddtoppen.