Kristóf Luca írt egy könyvet, Kultúrcsaták a címe. Ebben jól összefoglalja és tudományos keretbe helyezi azt a folyamatot, amit egyszerűen kultúrkampfnak szokás nevezni. Magyar példákon keresztül magyarázza el, milyen eszközei vannak az államnak, ha el akarja foglalni a kulturális életet. Ugyanakkor azt is kijelenti, hogy a kánon átalakítása más tészta. Nem megy olyan egyszerűen, ahogy Magyarországon is sikertelen egyelőre. Tormay Cecile nem lett a kulturális kánon része, Wass Albert pedig mindenféle politikai akarat előtt már az volt. A kutató úgy látja, és alá is támasztja, hogy az erőszakos térfoglalás negatív hatással is lehet bizonyos emberekre. Vidnyánszky Attilát például 10 éve még politikai oldaltól függetlenül tartották kiemelkedő rendezőnek, mára azonban teljesen egyértelműen oszlik meg a felé irányuló elismerés mértéke politikai szimpátiák mentén. Eddig ő a legnagyobb vesztese a kultúrharcnak.
De vajon mi az alapja a térfoglalásnak? Állami szerepfelfogás? Bosszú? Vagy valódi kirekesztés áll az indulatok mögött? Miért van az, hogy a magyar elit tagjainak önmagukat liberálisnak/baloldalinak valló tagjai nem szavaznak bizalmat az önmagukat jobboldalinak/konzervatívnak valló tagoknak, míg fordítva nem teljesen így néz ki a képlet?
Podden och tillhörande omslagsbild på den här sidan tillhör Veiszer Alinda. Innehållet i podden är skapat av Veiszer Alinda och inte av, eller tillsammans med, Poddtoppen.
